Elon Musk egymillió embert küldene a Marsra 10 éven belül!
Bár nem ez az első alkalom, hogy a Mars felfedezése a cél, az egészen biztos, hogy nagyon is ésszerű tervvel állt elő Elon Musk.
A milliárdos az Nemzetközi Űrfelfedezési Kongresszuson (IAC) állt elő grandiózus tervével. Elképzelése szerint, amelyet Bolgyóközi Közlekedési Rendszer-nek (ITS) hív, embereket szeretne a Marsra küldeni egy hatalmas rakétában, méghozzá körönként százat. A rakéta állítólag nagyobb, minta NASA Saturn V modellje, ez pedig azt jelenti, hogy a világ legnagyobb ilyen szerkezetét készül megalkotni.
„Szeretném, ha a Marsra jutás valósággá válna még az életünk során” – mondta Musk. „Lehetővé akarom tenni bárki számára, hogy akkor juthasson el a bolygóra, amikor csak akar.”
A rakétának jelenleg még nincs neve, ezért egyszerűen a „Marsjármű” címet viseli. A szerkezetre egy űrhajót erősítenének, amely embereket és rakományt szállít majd. A SpaceX (Elon Musk korábbi szüleménye) projekt új, metánnal hajtott Raptor motorjaival működtetnék a rakétát, összesen 42 darabbal. A hajtóművek az űrig emelnék a rakétát, majd visszatérnének a floridai kilövőállomásra, ahol felkészítik őket egy újabb útra.
A kivitelezés nem lehetetlen! A következő oldalon elmagyarázzuk, mi is a terv.