A szír térség őskora
A mai tágabban értelmezett szír térségben mutathatók ki az emberi megtelepedés első jelei. Körülbelül Kr. e. 18 000 – Kr. e. 11 000 között létezett Palesztina területén a paleolitikus Kebara-kultúra, ami az állandó települések megjelenése miatt fontos. Magán a szír államterületen csak az ezt felváltó, mintegy Kr. e. 11 000 – Kr. e. 9 300 között létezett mezolitikus Natúf-kultúra leletei kerültek elő, elsősorban az Eufrátesz völgyéből. Ezt követően mintegy kétezer évig az ún. Kerámia Előtti Neolitikus Kultúra "A" változata (PPNA) dominált a térségben, melynek egyik legfontosabb lelőhelye a szíriai Dzserf al-Ahmar. A PPNB és PPNC szintén a régióban fejlődött ki, hasonlóan az immár kerámiájáról is ismert, szintén neolitikus Halaf-kultúrához (Kr. e. 6. évezred), amely a szíriai Tell Halafról kapta a nevét. Ezt követően a fejlődésben keletebbre tolódott a hangsúly. A Haszúna-kultúra a mai Irakban, Moszul környékén, Észak-Mezopotámiában alakult ki, az ezt felváltó Ubaid-kultúra (Kr. e. 5. évezred) viszont már Urban és környékén, a Perzsa-öbölhöz közel jelent meg. Az Ubaid-kultúrát felváltó ún. Uruk-kultúra (Kr. e. 4. évezred) erősen éreztette hatását Szíriában is.
Középkor
Szíria területe 395-től a Keletrómai (Bizánci) Birodalom része, és hamarosan a monofizitizmus fellegvára lett, ami konfliktusokhoz vezetett a központi hatalommal, de ettől függetlenül virágzott a helyi gazdaság (ld. holt városok). Bizánc hosszú háborúkat vívott Szíriában az Újperzsa Birodalommal, ezt Justinianus nagy erődítési munkái is jelzik (Kaszr Ibn Vardán, Szergiopolisz/Ruszáfa, Halabijja, Palmüra). A kimerült birodalomtól a 630-as években muszlim arabok hódították meg. Az Omajjád kalifák Damaszkuszban rendezték be központjukat, ám 750-es megbuktatásukkor a hatalmi központ Mezopotámia területére tevődött át, a bizánciak anatóliai területei ellen induló támadások kiindulópontjául szolgáló Szíria pedig hamarosan ismét ellenséges hatalmak befolyása alá került. A 9. században az egyiptomi Túlúnidák, majd a 10. században az Ihsídidák és a Fátimidák törekedtek az ellenőrzésére, északi területein pedig Aleppó központtal a Hamdánidák rendezkedtek be. Bizánc 10. századi ideiglenes erőre kapása során a régió északi részét és egyes tengerparti vidékeit a fennhatósága alá vonta, és a kései Hamdánidákat, majd az őket Aleppó élén váltó Mirdászidákat hűbéressé tette.
A 11. század közepén az egész térség a szeldzsukok uralma alá került, akik néhány tengerparti erődítménybe szorították vissza a Fátimidákat, de rövid úton ismét több fejedelemség jött létre a térségben (pl. aBúridák damaszkuszi vagy a Munkidzidák sajzari emírsége). A század végén kirobbanó keresztes háborúk során Szíria ás Palesztina vált a legfőbb hadszíntérré, igaz, csak egy viszonylag szűk, tengerparti sávon. A kor jelentős erődítményei közé tartozik a Krak des Chevaliers, a margati vár, illetve a Szaladin-vár, valamint az aszaszinok Alavita-hegységben található, számos kisebb erőssége. A Fátimidákat Egyiptom élén felváltó, eredetileg Szíriát is kezükben tartó Ajjúbidákat a 13. században a mamlúkok követték a térségben, akik végleg felszámolták a keresztes államokat, és a keletről érkezett mongol hódítókat megállítva birodalmukba olvasztották a térséget. 1516-ig uralkodtak a vidék felett, amikor is az Anatóliában és Balkánon terjeszkedő Oszmán Birodalom legyőzte, a következő évben pedig elpusztította birodalmukat.
Az érdekességek a XX. században kezdődtek, a következő oldalon megtudhatod, hogy mik.
