Menekültek lepték el a Keletit és környékét
Hihetetlen állapotok uralkodnak Magyarországon, nem hittem el, hogy bekövetkezhet ilyen, mégis megtörténik. Én személy szerint félelmet érzek akkor, amikor Budapest utcáin, aluljáróin végigmegyek. És eljött az iskolakezdés, én féltem a gyermekeinket…és hogy mitől? A menekültektől.
Nézzük a tényeket
A menekültek Szíriából és Dél-Szudánból érkeznek nap, mint nap, egyre többen és többen, az érdekes az, hogy a migránsoknak nevezett emberek 80 százaléka férfi, nem sok nőt és kisgyermeket lehet látni. Ez azért egy kicsit érdekes. A másik tény az, hogy a legtöbb menekültnél több ezer euró van, olyan órák és ékszerek, amiknek az ára megfelel egy átlag magyar fizetésnek. Azzal nem tudok vitatkozni, hogy általában a gazdagabb emberek menekülnek el bárhonnan is, ha a szükség ezt megkívánja, ugyanis a szegényebb ember nem tudja kifizetni a repülőjegyet, vagy éppen a szöktető sofőr számláját.
Nem tudja lefizetni a határőröket, egy gazdagabb viszont igen. A kérdés még mindig felvetődik akkor is, hol vannak a nők és a gyerekek? Szíriában polgárháború van, ez tény, ma is ezrek vesztik életüket nap, mint nap, mára már több mint 250 000 halálos áldozattal számolhatunk. A nyugat pedig nem tesz semmit….és miért? Mert ütköznének a nagyhatalmi érdekek…erre nincsenek szavak, nem is tudok mit mondani. Oroszország még a polgárháború előtt elkezdte használni a földközi-tengeri kijáratot, Moszkva és annak szövetségesei pedig nem érdekeltek abban, hogy új vezetése legyen Szíriának, mivel lehet, hogy akkor nem lenne meg a lehetősége a kijárat használatához. Brüsszel, Washington pedig nem fog szembemenni Oroszországgal egy polgárháború miatt, ha több százezren vesztik életüket, akkor sem.
A véres polgárháború viszont akkor sem maradt belügy, Európa szerte rengeteg menekülttel találkozhatunk, kezdetben csak Törökországban, mára már az Európai Unió országaiban és Magyarországon is. Szíria többségében szunnita ország, az Aszad-rezsim viszont a síita alavitákra és a Hezbollahra támaszkodott, vagyis egy kisebbség a többség kirekesztésével kezdte vezetni az országot. Ez ellen keltek fel a szíriai lázadók. A felkelések leverése során Aszad kormányerői teljes településeket, egész városrészeket pusztítottak el, vegyi fegyvereket is bevetett a hatalom saját népe ellen. Egyre többen osztják azt a nézetet, hogy a világ nagyhatalmainak kell egymás között elrendezni, hogy ne kapjon támogatást külföldről (így például hadászati támogatást Oroszországtól) az Aszad-rezsim annak érdekében, hogy helyreállhasson a nyugalom, és ne meneküljenek el milliók szülőföldjükről.
Miért kellene féltenünk a gyermekeinket? A következő oldalon folytatom!