2020-ban elkezdődhet egy mini jégkorszak
Nem a világvége közeleg, azzal már tele van a padlás, hanem "csak" egy mini jégkorszak, amit csillagászati kutatások igazolnak.
Már tele van a padlás a különféle riogatásokkal és világvége-elméletekkel, ez utóbbit szinte minden évre beharangozzák. Viszont ez az elmélet nem egy légből kapott jóslat, hanem csillagászati kutatásokon alapszik, aminek a Daily Mail járt utána. Először is arra jöttek rá, hogy ez a változás nem a környezetszennyezésnek köszönhető, hanem csillagászati okai vannak. Ráadásul nem ez az első eset a Föld történetében, hogy mini jégkorszakra kerül sor és az emberiség bőven túlélte, ugyanis volt egy mini jégkorszak 1645-1715 között is. Ebben az időben Angliában olyan hideg volt, hogy befagyott a Temze.