Müller Péter: A férfiaknak nem kell az a nő, aki “harcol értük”!
Müller Péter újabb útravalója, mely mély igazságokat boncolgat… Te harcoltál már valakiért, akit szerettél? És mi lett a vége? Ez lenne a nagy igazság? A férfiaknak tényleg nem kell az a nő, aki “harcol értük”?
Életemben a legerősebb mindig akkor voltam, amikor kártyavárasost akart játszani velem az élet. Volt ilyen pár és bár nem akarok többet, de a sors útjai… Tudjátok.
Olvastam pár perce egy idézetet Müller Pétertől, akit imádok és akinek a gondolatait nagyon magaménak tudom. Pár éve voltam egy előadásán, amelyen egy félmondata ragadt meg bennem végérvényesen. Az előadás vége ugyanis interaktívvá vált és a jelenlévők kérdezhettek. Egy nő megkérdezte, honnan lehet tudni, hogy egy kapcsolat, egy házasság örökké tart-e és hogy mindig biztosak lehetünk az érzéseinkben.
Akkor Müller Péter megkérdezte a hölgyet, hogy maradéktalanul szereti-e a párját. Igen – hangzott a válasz. És az illatát?
Meghökkentünk ettől a kérdéstől. De most magadra hagylak vele, ahogy Müller Péter sem beszélt többet ennek a nőnek, más kérdező felé fordult. Gondolkodj el rajta.
A következő idézet nem erről szól, hanem arról, hogy hányszor is alázkodnak meg a nők a férfiaknak – holott mennyire hibásan teszik. Íme:
Sok levelet kapok nőktől: “Harcoltam érte, mindent megtettem, mégis elhagyott!” Ilyenkor megdöbbenek. Ennyire nem tudtok nőül? Ennyire naivak vagytok? Ennyire nem ismeritek a női harcmodort és a férfiakat?
Mi gyengék vagyunk, és az Erőt keressük bennetek. A tartást, a méltóságot, a nehezen megkaphatóságot. Néha szinte az elérhetetlenséget. Azt, hogy ne kelljen felelősséget vállalnunk értetek, sem érzelmileg, sem lelkileg – sehogy. Mert mi menekülünk a felelősségtől, s ha valaki a nyakunkba zuhan, annak finoman (vagy durván) lefejtjük a karjait magunkról, kibújunk az öleléséből – és kereket oldunk.
Ellentétben a közfelfogással és az évezredes hazugsággal, mi a “gyengébb nemben” nem a gyengeséget keressük, hanem az erőt. Szeretünk uralkodni a nőkön. Jólesik, ha valaki szolgál minket és odaadó – de ha túlságosan is az, menekülünk tőle.
