A brit kormány a megemelkedett számok miatt újra negatív teszthez köti a beutazást a Kínából érkezőknek, koronavírus Kínában

Negatív teszt Kínából

Súlyosabb lehet a helyzet, mint gondolnánk...

A Financial Times című londoni üzleti napilap karácsonyi kiadásában kiemelte, hogy a kínai országos közegészségügyi bizottság hivatalosan közzétett nyilvános adatai szerint csak 62 592 koronavírus-fertőződés történt december első három hetében. A brit lap azonban a kínai hatóságok nem nyilvános becsléseit ismerő forrásait idézve azt írta, hogy valójában 250 millió ember, a teljes kínai lakosság 18 százaléka lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában. A BBC brit közszolgálati médiatársaság szombati helyzetértékelése szerint a kínai hatóságok naponta ötezer új koronavírus-fertőződéses esetről számolnak be, külföldi szakértők azonban úgy tartják, hogy a tényleges napi fertőződési esetszám közelebb járhat az egymillióhoz.
   

Kell félnünk újra a koronavírustól, az új variánsoktól?

A kínai kormány azonban bejelentette, hogy január 8-tól feloldja a külföldi utazási korlátozásokat. Nagy-Britannia mellett több más ország - köztük az Egyesült Államok, Franciaország, India, Izrael, Spanyolország és Dél-Korea - is tesztelési kötelezettséget vezetett be a Kínából beutazókra. Brit szakértők szerint ugyanakkor a teszteléshez kötött beutazási feltétel aligha lesz hatékony megelőzési módszer. Sir Andrew Pollard, a brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) elnöke a BBC-nek nyilatkozva szombaton valószínűtlennek nevezte, hogy az új korlátozásokkal távol lehet tartani Nagy-Britanniától az esetleges új koronavírus-variánsokat. Pollard professzor - aki az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetőjeként az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus-vakcinájának kifejlesztését is irányította - kijelentette: a korábbi utazási tilalmak sem akadályozták meg a vírust abban, hogy "körbeutazza a világot".
 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket