Az olimpiák legfurább versenyzői
Minden olimpián feltűnik egy-egy olyan sztár, akiről fogalmunk sincs, hogy kicsoda, hogy került egyáltalán az olimpiára, de mégis valamiért megszeretjük őket. Én jobban szeretem őket nézni egyébként, mert némelyikük hatalmas akaraterővel, küzdőszellemmel vág neki a versenynek, holott tudja, hogy semmi esélye nincsen. Most bemutatjuk nektek a négy legemlékezetesebb, legfurcsább versenyzőt.
Eric Moussambani
Ő az az ember, akit senki nem fog elfelejteni, főleg Knézy Jenő kommentálása miatt. Az Egyenlítői Guineából származó Eric Moussambani a 2000-es Sydney-ben zajló olimpiára kvalifikálta magát 100 méteres gyorsúszásban. A verseny végén minden idők legrosszabb úszójaként vált híressé. A verseny közben mindenki bíztatta, szorított neki, mondjuk nem azért, hogy minél jobb eredményt érjen el, hanem azért, hogy ne fulladjon bele a vízbe legalább. Az első 50 métert 40 másodperc alatt teljesítette, a fordulónál majdnem beverte a fejét. A második 50 méteren elvesztette szinte minden erejét, és ahogy Knézy Jenő említette kommentárjában, szinte „visszafelé megy a gyerek". „Nem bír beérni a célba, drukkolnak neki, hogy nehogy belefulladjon” A távot végül 1 perc 52,72 másodperces idővel teljesítette, miközben a világrekord 48,18 másodperc volt akkoriban.
Jamaicai bobcsapat
Az 1993-ban készült film nem csak mese volt, ugyanis a jamaicai bobcsapat valóban elindult az 1988-as téli olimpián, Calgaryban. A film történelmi hitelessége még abban is megmutatkozik, hogy tényleg bob nélkül érkezett a négy jamaicai sportoló a játékokra, merthogy még azzal sem rendelkeztek, nemhogy jéggel meg hóval való korábbi tapasztalattal. Kész szerencse, hogy a résztvevő országok kisegítették őket egy bobbal, bár hivatalos eredményt nem tudtak felmutatni, mert a döntő futamban elveszítették az irányításukat a szán felett, és felborultak. A hírek szerint most ismét elindulnak a téli olimpián.
Kwame Nkrumah-Acheampong
Más néven csak Hóleopárdként szokták emlegetni a 33 éves versenyzőt. Glasgowban született, de Ghánában nőtt fel. Az olimpia előtt 5 évvel még csak havat sem látott, mégis nekivágott az olimpiának. Síelni azóta szeretett volna megtanulnia, amióta látta James Bondot lesiklani a havas tájon. Amikor pedig legelőször lehetősége nyílt síelésre, rengetegen mondták neki, hogy egy őstehetség. Ezután Olaszországban kezdett el síelni, ahol egy versenyen kivívta a részvételi jogot a vancouveri olimpiára.
Michael Edwards
1988-ban indult el a Calgaryban rendezett olimpián síugrásban. A verseny után Eddie, a Sas nevet ragasztották rá, mivel rövidlátó volt, ugrása előtt a szemüvege is bepárásodott. Nem meglepő ezek után, hogy tök utolsó lett, a közönség azonban imádta, minél rosszabbul csinálta, annál jobban éljeneztek. Kihozta a legjobbat az olimpiából, ugyanis a verseny után népszerűségét kihasználva könyvet írt, a nyilvános szereplésekért pedig busás összegeket kért.
