Otthagyta a semmi közepén a mozdonyvezető a vonatot!

Nagyjából fél órát kellett várni az utasoknak, amíg megérkezett egy másik sofőr, és tovább vitte a vonatot. Reggel 9 óra helyett 10 óra 30 perc körül érkezett meg Füzesabonyba a vonat, ekkorra már bőven Nyíregyházán kellett volna lenniük – írta a Bors

A Bors felkereste a MÁV sajtóirodáját és kérték az eset pontos leírását, ezt válaszolták:

 

„A Budapest–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza vasútvonalon pénteken reggel két műszaki probléma (felsővezeték szakadás és biztosító berendezési hiba) miatt nőtt a vonatok menetideje. A Dália IC is ezen a vonalon közlekedik. Az érintett járaton szolgálatot teljesítő mozdonyvezető szolgálati ideje ezért járt le menet közben. Mivel a foglalkoztatásra szigorú szabályok vonatkoznak, és mert a vasúttársaság számára a vasúti közlekedés, és ezáltal az utasok biztonságának garantálása a legfontosabb, a mozdonyvezető a leváltását kérte.

A vonatot Nagyút állomásig továbbította, ahova egy másik járattal megérkezett az őt leváltó mozdonyvezető. A váltásig a mozdonyon maradt, és biztosította az energiaellátást. A vonat 22 perc várakozás után az új mozdonyvezetővel folytatta útját.

A kellemetlenség miatt utasai elnézését kéri a vasúttársaság” – írták.

 

Forrás: tudasfaja.com, Borsonline.hu

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket