Őszintén megmondom, hogy pont egy éve készültem rá. Már harmadszor igyekeztem a Párnacsata megfotózására. Először az alagút közelében, másodszor a budai oldalán a Petőfi hídnak, most meg a Hősök terére vártak a „gladiátorok”.
Már a villamos megállóban négy srác püfölte egymást az otthonról elbontott párnákkal, aztán a villamoson egy csinos lány szorongatta ölében a kék puha „álomba ringató” kedvencét.
Jó irányba megyek. Mindebből ezt szűrtem le. S amikor a troli megállóban a kapucnis srác üldögélt figyelve az érkező jármű idejét, szorongatva ölében a sárga harci eszközt, végképpen tudtam, hogy közel a cél.
Már messziről látszott, hogy a téren tömegek várják a szervezők visszaszámolását. Ki a földön ülve, ki már használatba véve a párnát, ki ácsorogva, nézelődve leste a történteket jó fél órával a kezdet előtt. Az látszott, hogy az idei akció létszámában rekordot jelenthet. Csak jöttek és jöttek a népek a megfelelő harci eszközökkel kezükben.
Külön érdekesség volt idén, hogy a kitalálók a gyerekek számára külön terepet jelöltek ki, így megakadályozták az egyenlőtlen felek küzdelmét.
