A Porsche miatt halt meg Paul Walker?
Napvilágot látott egy olyan hír, miszerint a német cég által hiányosan és rosszul megtervezett autó okozta a Halálos Iramban szerepelő színész halálát.

Már két éve annak, hogy Paul Walker eltávozott, de
Lánya Meadow beadott egy keresetet miszerint az a Porsche melyben apja és Rodger Rodas utazott, eredményezte halálukat. A fent említett autó gyártó állás módja az, hogy a felelőtlen módjára való vezetés és gyorsulás miatt haltak meg. A lány szerint viszont dizájn hibák voltak az autóban. A keresetben az áll, hogy Walker nem halt meg egyből a becsapódásnál, hanem a jármű kigyulladt. A német cég erre úgy reagált, hogy rettentően elszomorítja őket, ha valakinek baja esik az általuk tervezett autóban, de úgy érzik a hatóságok jelentései tisztán megmondták, hogy a balesetet a gyorsulás és az eszeveszett vezetés okozta. A Porsche azt is elmondta, hogy a benyújtott kereset kivizsgálásáig nem áll szándékukban nyilatkozni.
A lányát képviselő ügyvédek szerint a becsapódásnál a biztonsági öv törte el a színész bordáit és medence csontját. Valamint a becsapódás által okozott óriási terhelés miatt Paul csapdába került és rövid időn belül kigyulladt az autó, pedig még életben volt. A rendőrségi jelentés szerint a jármű sebessége 130 és 150 km/h között volt, a kereset szerint csak 100 és 115 km/h haladhattak. Állítólag már több hasonló bejelentés volt a német cég felé, hogy a Carrera Gt-k instabilak és nehezen irányíthatóak.