Különleges hangzású koncerttel vár benneteket Péterfy Bori és csapata a MÜPA-ban!
A vadóc énekesnő és zenekara igazán különleges hangzásvilágú koncerttel várják a rajongókat november 26-án a MÜPA-ban. Egy kicsit visszavéve saját tempójukból a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával lépnek fel, és áthangszerelve adják elő legnagyobb slágereiket!
Különleges hangzású koncerttel vár benneteket Péterfy Bori és csapata a MÜPA-ban!
Az ismert magyar színésznő és énekesnő, Péterfy Bori áll a 2007-ben megalakult Love Band élén, mely az egykori Amorf Ördögök együttes tagjaiból áll. Első albumuk cím nélkül jelent meg 2007 október 15-én, és átütő sikert ért el, ugyanis egy éven belül arany, 2010-ben pedig platinalemez lett. A lemezt a rajongók nevezték el, a „Fák, denevérek, piócák” címet kapta, de hivatalosan továbbra is névtelen maradt. Az albumon szereplő dalokat, az együttes tagjai, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs mellett Lovasi András írta. Bizonyára mindenkinek a fülében cseng az album legnépszerűbb „Hajolj bele a hajamba” című dala, melyet máig imád a közönség!
Az együttes ezek után berobbant a hazai zenei életbe, második, 2 című albumuk 2009-ben jelent meg. A lemezről ismerősen csenghetnek a legsikeresebb dalok, a „Téged nem” és az „újraélesztő”. Egy éven belül, 2010-ben meg is jelent a harmadik album, 2B címmel, melynek a hangzásvilága az Amorf Ördögökét idézi, ellentétben az első két album rockos stílusával. 2012 májusában, egy éves koncertszünet után a zenekar 5. születésnapi koncertjével tért vissza a közönség elé, és népszerűségük azóta is töretlen!
Az együttes sikere a különleges hangzásvilágnak, az egyediségnek, energetikus dalaiknak, a dallamos slágereknek, és a jobbnál jobb fellépéseknek köszönhető!