Pontyhorgászat nyáron - 1. rész
A nyárral rengeteg lehetőség is érkezik a horgászok számára, akik ilyenkor több halat foghatnak mint az év bármely szakaszában, ilyenkor azonban néha nehéz megválasztani, hogy milyen módon is közelítünk a témához. A következőkben arra olvashatsz tippeket, hogyan tudsz majd több pontyot kifogni a hosszú nyár napokon.

Alacsony vízállás
Amikor állóvizeink vízállása alacsony vizük pedig a szokásosnál is tisztább, nehéz lehet horgászni, de nem lehetetlen! Sőt akár esélyeinket is növelhetjük a megfelelő módszerekkel. Melegebb időben a halak kevésbé bújnak el rejtekhelyeikre, inkább járőröznek a víz alatt. Ilyenkor nem feltétlenül táplálékot keresnek, de ha valami finomság kerül eléjük, nem utasítják vissza. Főleg akkor válik számukra érdekessé a csali, ha az a lehető legtermészetesebbnek tűnik.
A legfőbb dolgunk, hogy a lehető legkevésbé tudják meg rólunk a halak, hogy ott vagyunk és próbáljuk meg csalijainkat természetesnek feltűntetni. Erre használhatunk meztelen csigát, kenyérmorzsát vagy homoki csali férget. Ha elijeszted a zsákmányt, keress egy másik helyet, majd idővel térj vissza, mert elképzelhető, hogy a halak is visszatérnek majd.
A víz rétegei
Nagyon fontos figyelembe venni, hogy a víz rétegei milyen hőmérsékletűek, mivel ez nagyban befolyásolja, hogy a halak merre lehetnek. Nyugodt körülmények között, amikor a szél kevésbé kavarja fel a vizet, a felületi rétegeket melegíti a nap, a hűvösebb vízrétegek pedig nem keverednek vele. A felső vízréteg oxigénben dús, míg az alsó, hűvösebb réteg nem tartalmaz sok oxigént, ezért a halak szívesebben mozognak a felszín közelében. Az 1-2 méternél mélyebb vizekben ezért is érdemes elkerülni a fenekezős módszert és inkább a felszín közelében tartani a csalit.