Összefoglaló a Premier League 6. fordulójából

 

Stoke - Leicester

 

A stoke-nak már a 13. percben sikerült megszereznie a vezetést Bojan Krkic találatával, aztán növelni tudták a 20. percben betaláló Jonathan Walters révén, így a hazaiak boldogabban vonultak be az öltözőbe és tanácskoztak edzőjükkel.
Mivel a foci szép és a foci jó, így közbecsúszott az 51. percben egy büntető, amit a vendégek csatára Riyiad Mahrez ki is használt. Az állás 2-1 lett. A 69. percben a vendégek kiharcolták a második góljukat is, amit Jamie Vardy szerzett. Ez volt az utolsó találat a meccsen, így mindkét csapatnak meg kellett elégednie az 1 ponttal, az eredmény 2-2 lett.


Swansea - Everton

 

Ezen a meccsen egy gól sem született, de a bírónak azért akadt munkája. Négy sárga lapot osztott ki és a 94. percben Kevin Mirallas, aki a 92. percben lépett pályára, egy piros lapot érő szabálytalanságot követett el. A meccs végeredménye 0-0 lett.
 

Manchester City - West Ham

 

Ez az összecsapás zárta a napot, 18:30-kor kezdődött.  bajnokság éllovasai vereséget szenvedtek a West Ham-től. Victor Moses már a 6. percben betalált, amit a 31. percben Diafra Sakho találata követett. Majd a nyáron igazolt Kevin De Bruyne-nek az első félidő hosszabbításában sikerült gólt szereznie. Így a csapatok 45. perc után 1-2-es eredménnyel vonultak le a pályáról. A második félidőben Aleksandar Kolarov az 54. percben sárga lapot kapott. Gól viszont már nem született a meccsen, így a végeredmény Manchester City - West Ham : 1-2. 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket