Sylvester Stallone mint divatdiktáto

Sylvester Stallone mint divatdiktátor

Szerző: Jobs24 - 2014.01.09.

A sokak számára példaképként tisztelt filmlegenda az esetek többségében mindig katonai ruhát (pl.: Rambo), pólókat és alsónadrágot hordott a filmjeiben, kivéve az Tango és Cash-t, ahol a film első felében elegáns öltönyt viselt, míg az Oscar című filmben pedig egy 1920-as évekbeli gengsztert alakított, aki állandóan egy régi vágású öltönyben díszeleg. Nem meglepő módon Stallone-t nem Angelo Provolone, hanem a Rocky, illetve a Rambo szerepe ösztönözte arra, hogy divatmárkát alapítson.

Sylvester Stallone mint divatdiktátor

 

Stallone első kollekciója

Az olasz felmenőkkel rendelkező 67 éves filmsztár legelső kollekciójának a kialakításánál olasz szabók segédkeztek. A márkájának a ruhaválasztéka voltaképp a lázadó és az úriember stílusának intervallumán belül mozog, ugyanis a Rocky valójában egy drámai történet, míg a Rambo a férfiak magányosságát mutatja be. A filmikon már több ízben nyilatkozott arról, hogy a divat iránti érdeklődése a Rambo 2. és a 3. része közötti időszakban kezdett jelentkezni nála, ugyanis ekkor jelentősen lefogyott, így teljesen át kellett alakítania a ruhatárát. Ennek következtében ismerkedett meg a tervezői ruhák világával, ami érthető módon rögtön megtetszett neki.

 

 

Célcsoport

Sly ruháinak célcsoportja a 25-től 40 éves korosztályba tartozó férfiak, és főleg azok, akik rajonganak az akcióhős filmjeiért. Stallone szerint már több divatcég felkereste őt, mint például a Hugo Boss is, azzal céllal, hogy felhasználhassák a népszerű színész nevét a termékeiknek marketingje során. Ám Sly ezeket azonnal elutasította. „Úgy éreztem, pénzéhesnek tűnnék ettől a lépéstől.”- nyilatkozta a 67 éves legenda.

 

 

„Stallone a jó fiú. Kiáll az értékek mellett, és férfias. Ő már része a kultúránknak, egy legenda. Úgy tud klasszikusan elegáns lenni, hogy közben rendkívül eredeti és laza” – nyilatkozta Michael Henry, Stallone üzlettársa.

 

 

Olvasd el ezeket a cikkeket is:

Hogyan köss meg egy nyakkendőt 10 másodperc alatt? Megmutatjuk!

Hogyan hajtogass össze egy pólót, inget 2 másodperc alatt? Megmutatjuk!

Jenson Button - A Hugo Boss divatdiktátora

Furcsa szettet készített a Burton az amerikai téli olimpiai válogatott részére

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket