Ez a szörnyű helyzet Magyarországon
Elkeserítő, elszomorító, egyben lehangoló ez a történet, én komolyan mondom, hogy sírtam, amikor a sorokat olvastam, nem akarom elhinni, hogy ez a mai Magyarország, de sajnos el kell hinnem. Megmagyarázhatatlan, hogy miért tartunk ott, ahol tartunk, fontosnak tartom, hogy elolvassa és megossza mindenki ezt a cikket! Ez persze nem politika, nem akarom ezzel a jelenlegi vagy a korábbi kormányokat bántani, pontosabban azt gondolom, ez minden eddigi kormány felelőssége.
47.000 Ft nyugdíja pár nap alatt elfogyott. Kifizette a boltban a tartozásait kamatostól, a postán hatezer forintot hagyott a villanyszámlára, elküldött a fiának ötezer forintot a főváros egyik hajléktalanszállójára, végül az önkormányzatnál a kutyaoltás elmaradt összegét fizette be.
Tervezte, hogy tüzelőt is vesz, de a pénztárcájában csak három darab ezres maradt egész hónapra. Vett a boltban fél kiló kenyeret és egy liter tejet is és lassan totyogott hazafelé a sáros úton. Az utat nézte mereven, nehogy elcsússzon. A szőke boltos nő ingerült volt, miután kilépett az ajtón, mert megint szellőztetnie kellett a rossz szagú öregasszony után. Sejtette, hogy talán érezni rajta a kihagyott tisztálkodásokat, azt, hogy nem fürdött hetek óta, de azért mégis azt gondolta, hogy tisztán tartja magát.
Gondolni sem mert arra, hogy utána szellőztetnie kell a boltban.
Volt a házban fürdőszobája, de azt már nem tudta felfűteni, meleg vizet is csak gázon melegített, ha mosakodott. A bojlert már régen kikötötték. Nem sokkal azután, hogy férje hazajövet a munkából összeesett a buszon és vele már csak annyit közöltek, hogy egyedül maradt.
Félretett pénzük egy része a temetésre és a sírkőre ment el, a maradékot, néhány tízezer forintot fiának a kezébe nyomta, aki lejött hozzá, de a gyerekkori haverok közt nem akart segélyes ingyenélő lenni, ezért visszament a fővárosba segélyes ingyenélőnek.
Persze dolgozott volna a Sanyi, de nem kellett évek óta sehova. Erős volt, két kőműves keze alá dolgozott, attól sem ijedt meg, ha neki kellett a kőműves vagy a burkoló helyére állnia. Bármit elvállalt, mégsem kellett sehova.
A menyére is mérges volt. Addig kellett neki a fia, amíg dolgozott Pesten, küldte a pénzt.
Amikor nehéz helyzetbe került, akkor elzavarta otthonról és maga mellé fogadott egy fiatalabb férfit, akivel kiköltöztek a távoli angol fővárosba és még az egyetlen unokáját is magukkal vitték. Hónapok óta semmit sem hallott felőlük. Eleinte még telefonált néhányszor Sanyika, hónapokig csak miatta tartotta meg telefon előfizetését, de aztán már nem csörrent meg a piros készülék.
Sokat szomorkodott, bosszankodott.
Félt attól, hogy abban a távoli nagyvárosban talán történt velük valami, sokáig csak azért nézte a híradót, hátha megtud valamit, hátha meglátja véletlenül egy híradásban az unokáját.
Aztán egy napon a TV nagy durranással megadta magát. A szerelőt kihívta, de nem volt nyolcezer forintja a javítására.
Néhányszor megpróbált érdeklődni nászasszonyától, hogy mi van a volt menyével, unokájával, de az csak kapuban állva fogadta, nem hívta be, mint régen.
Nem is mondott semmit, csak foghegyről annyit, hogy jelentkeznek majd, ha van velük valami.
