2020-as forma-1-es szezon több versenyét is lefújták a koronavírus miatt: ekkor indul el a f-1-es szezon 2020-ban

Mikor kezdődik el az idei F1-es szezon? A koronavírus miatt több versenyt is lefújtak

Szerző: noemivida - 2020.03.18.

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál futamot hosszas mérlegelés, és több csapattag koronavírussal való megfertőződése után az utolsó pillanatban lemondták. De az ezt követő 3 ázsiai versenyhétvégét is lefújták, tehát se a Bahreini, sem a Vietnami, sem a Kínai nagydíj nem lesz megtartva. Viszont a járvány már elérte Európát, így az is kérdéses, hogy az itteni futamok meg lesznek-e tartva. Nézzük mire lehet számítani a Forma-1 szezonnyitó versenye kapcsán!

A koronavírus miatt több forma-1-es verseny is elmarad

A Holland Nagydíjjal indul a szezon?

A tervek szerint a meghiúsult Ausztrál nagydíj helyett május első hétvégéjén Hollandiában indul el a száguldó cirkusz 2020-as szezonja. Viszont azóta óriási léptékben kezdett el terjedni Európa több országában is a koronavírus. Több helyen is szigorú intézkedések kerültek bevezetésre, hol óvintézkedés gyanánt, hol pedig a kialakult helyzet javításának céljából. Például visszavonásig hazánk területén sem lehet csak zárt kapuk mögött sportversenyeket rendezni. Eddig szakértők úgy számolnak, hogy májusig visszaszorul a járvány, és a verseny megtartásának nem lesz akadálya, de azzal is számolnak, hogy csak a június első hétvégéjén szervezett Azerbajdzsáni versennyel indulhat a szezon. 

 

De mi lesz a többi versennyel?

Eddig úgy néz ki, hogy nem a holland Forma-1-es verseny van a legnagyobb veszélyben. De van több európai helyszín is, ahol nagyon úgy néz ki, hogy idén elmarad a futam. A holland hétvége után a száguldó cirkusz rögtön Spanyolországba utazna a következő héten, majd rá két hétre Monacóban rendeznének futamot, de a helyzet jelenlegi állása szerint ezeket ebben a formában szinte biztosan nem lehet megtartani.

 

Több opció is van a versenyek megrendezésére

A F1 szakemberei, a FIA, valamint az országok felelős személyei is folyamatosan monitorozzák a járványügyi helyzetet. Többféle forgatókönyvet is elkészítettek már a különböző esetekre, az is lehetséges, hogy ugyan megtartják a versenyeket, csak zárt kapuk mögött, azaz a helyszínre nem látogatnak ki a szurkolók, de a tv képernyője előtt élvezhetik végre a versenyeket. Az is lehetséges, hogy az augusztusi szünet idejére, de annak az esélye is meg van, hogy egészen 2021-ig halasztják a versenyeket. 

 

Az egész Forma-1 es szezont újra kell tervezni

A kialakult helyzet miatt az egész Forma-1-es szezont át kell rendezni, hiszen a járvány lecsengése után már nem maradna elég idő egy 22 versenyből álló bajnokság lebonyolítására. De egyelőre még senki sem látja előre a koronavírus járvány lefolyását és pontos kimenetelét. Egy biztos, elsődleges szempont a járvány megelőzése a Forma-1 csapata számára is. 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket