A nézőszám nem volt túl nagy, úgy kétszáz körülire saccoltam a lelátón helyet foglalók drukkereket, akik között rengeteg kis srácot láttam ami igazán biztató.
A mérkőzés tulajdonképpen beigazolta várakozásaimat. Gyors, lendületes volt már az első harmad. A Ladányi vezette fiúk megléptek egyetlen góllal, csak egyetlennel, annak ellenére, hogy több felesleges erőfitogtatás után emberelőnyös helyzetek sorát nem sikerült gólözönre váltani.
Volt tartása az Újpestnek, ráadásul kapusuk „betonfalat” húzott hálója elé. A bombák záporoztak ebben az időszakban a lila-fehérek kapujára.
Az első szünetben volt is miről beszélgetni a lelátón. Aztán ahogy mondani szokták a debreceniek bent maradtak az öltözőben. Villámgyorsan, ötletesen hokizott az UTE és bármit csináltak a vendégek, a második harmadban semmi nem jött be. Hinni nem akart a szemének senki a 3:1 láttán.
Na majd az utolsó részben, gondolhatták a vendég drukkerek. Jött is a szépítő találat szorossá hozva „bulit”. Az öröm debreceni oldalon alig pár percig tarthatott. A negyedik gól kegyelemdöfésnek tűnt. Időkéréssel még egy utolsó rohamra indultak Ladányiék. Volt is kavarodás a kapu előtt bőven, de a kapus le hozatal végképp megpecsételte a bajnoki pontok sorsát.
Ünnepelt az újpesti publikum, s ez esetben meg is érdemelték a fiúk a vastapsot.
