Két dolgot, érdekességet azonban mindenképpen érdemes kiemelni. Az egyik Steinmetz Ádám játéka. Mindig is csodáltam, azt a vehemenciát, amelyet beállósként művelt. Talán egyszer sem láttam, lagymatagon, kicsit is unottan vízilabdázni. Nem lennék védő játékos, ha Ő úszik be a kapu elé!
Szüksége van rá a Vasasban, az a napnál is világosabb. Róla állítanak ki, Ő fordul le bődületes bombákat indítva a kapu felé. Többet van víz alatt, vagy éppen a víz felett, mint bárki más a medencében. Tanulhatnak tőle a fiatalok.
A második érdekesség ezen az estén a medence szélén sétálgatott, síppal a szájában. Papeszt utoljára még a medencében láttam a Szeged meghatározó embereként. Most fehér szerelésében az egyik bírója volt a mérkőzésnek.
Furcsa lehet számára a szerepcsere. Igaz nem hinném, hogy Őt meg lehet etetni a szokásos játékos trükkök tömegével. Azért az mégiscsak furcsa volt, amikor Steinmetz, az egykori játszótárs kiszólt a vízből, hogy: Láttad ezt Papesz!