Ő a világ legjobb focistája

Eldőlt! Hivatalosan is ő a világ legjobb focistája!

Szerző: nelli9503 - 2017.01.24.

Befejeződött a Legendák vb-je nevet kapó szavazás, amit a goal.com hozott létre.

Fölényes győzelem!

Puskás Ferenc hihetetlen legendákat utasított maga mögé! 

 

A végső megmérettetésben összesen 192 471 szavazat érkezett, aminek 69%-át Puskás Ferenc, a magyar foci nagyja kapta. Egy nemzetközi szakértő zsűri véleménye alapján 16 korábbi és jelenlegi legenda került a „főtáblára”.

A döntőhöz vezető út egyik fél számára sem bizonyult könnyűnek, hiszen Puskás, Marco van Bastent, Diego Maradonát és Zinedine Zidane-t utasította maga mögé, míg Cristiano Ronaldo a brazil Ronaldót, Paolo Maldinit, majd Lionel Messit tudta legyőzni a voksolás során.

 

Fölényes győzelem!

 

Nagy meglepetésre a döntő nem bizonyult szoros küzdelemnek.

Bár erősen indított Cristiano Ronaldo, az első néhány óra után nagyrészt a magyarországi szavazatoknak is köszönhetően egyértelművé vált, hogy Puskás felül fog kerekedni a portugál cselgépen.

Számunkra eddig sem volt kérdés, de így már hivatalos, hogy minden idők legjobb focistája lett! A magyar legenda voksai közül 97 ezer Magyarországról érkezett, de persze itt is akadt néhány drukker, aki Cristiano Ronaldót vélte jobbnak.

 

 

Sohasem felejtjük el az Aranycsapat legendáját! 

 

Nem meglepő, hogy 10 évvel a halála után is ekkora népszerűségnek örvend, és mindenki nevében mondhatom, hogy méltó helyre került ez a díj!

A magyar szurkolók sohasem fogják elfelejteni az Aranycsapat zseniális kapitányát, aki előtt különböző módszerekkel róják le tiszteletüket a rajongók.

A továbbiakban képeket láthatsz Öcsi bácsiról! :) 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket