A kísérletet 1939-ben Wendell Johnson és csapata végezte az Iowa Egyetemen. A vizsgálat célja a dadogás okainak feltárása volt. Johnson, aki gyerekkorában maga is dadogott, és nemcsak pszichológus, hanem logopédus is volt, úgy vélte, hogy „a dadogás nem a gyermek szájában, hanem a szülők fülében keletkezik”. Elmélete szerint a dadogó gyermekek szülei dominánsak és perfekcionisták, és a dadogás úgy jön létre, hogy a szülők felnagyítják a gyermek beszédhibáit.
Ha a szülő reakciója negatív a gyerek által elkövetett hibákra, a gyermek elveszíti magabiztosságát, és szorongani kezd. Johnson szerint ennek a bizonytalanságnak a következménye a dadogás.
