Elképesztő milyen dolgokra is lehet hasznosítani a drónokat!

Nézd meg Te is mire használhatják a mindennapokban a drónokat!

A Maryland-i Egyetem gyakorló kórházának (UMMC) szakemberei ezért érdekes kísérletbe fogtak: arra voltak kíváncsiak, képes lenne-e egy drón (persze csak a megfelelő átalakítás után) célba juttatni egy emberi szervet anélkül, hogy az megsérülne. A kutatók az IEEE Journal of Translational Engineering in Health and Medicine című folyóiratban ismertetett tanulmánya szerint a rövid válasz: igen.

 

A hosszú hónapokon át zajló kísérlethez a DJI Matrice 600 Pro egy erre a célra átalakított változatát használták, amelyet egy különleges tárolóval szereltek fel. Abba helyeztek el egy transzplantációra váró, még működő vesét. A szakemberek több mint egy tucatnyi repülést végeztek, a drónnal eközben pedig a közel 70 kilométer/órás sebességet is sikerült elérniük. Nem házon belül repkedtek, az eszköz ugyanis rakományával együtt majdnem 5 kilométerig jutott.

 

A kutatók a szállított vese állapotát folyamatosan nyomon követték, de a tesztrepülések után örömmel nyugtázták, hogy a szerv tökéletes állapotban jutott el egyik helyről a másikra. Mindez szerintük azt jelenti, hogy a megfelelő felszereltséggel ellátott drónok ilyen célú munkára is befoghatók. Ez persze nem azt jelenti, hogy holnaptól minden kórház kipróbálhatja, hiszen még rengeteg kísérlet van hátra. Egyrészt növelniük kell távolságot, másrészt azt is vizsgálniuk kell, más szervek hogyan viselik a hosszabb repülőutat.

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket