Isten lakhelye - Nasa csillagászok

Meglepetések Isten lakhelyéről

 

Az objektum részletesebb megfigyelése során a tudósok megállapították, hogy a galaxissal együtt, a Földhöz hasonlóan mozog. Ez tökéletesen illeszkedik az Ősrobbanás elméletébe is. Az elmélet szerint egykor robbanás történt az Univerzumban, és emiatt a galaxisok különböző irányokban szétszóródtak.

 

 

Azonban, amikor szakemberek a számítógépeket is segítségül hívva szimulálták a világegyetem ezen részének háromdimenziós modelljét, „meglepetések” várták őket. A mi galaxisunk és minden más galaxis is az Isten lakóhelyéhez viszonyítva mozog, de maga a „város” nem mozog, azaz csak hozzá képest mozog a többi objektum. Ez azt jelenti, hogy az Isten lakóhelye a világegyetem középpontjában található.

 

Titkosított anyagok…

 

Az űrben felfedezett furcsa, mesterséges tárgyról beszámolót terjesztettek elő a legmagasabb szinten. A meglepő felfedezésről Bill Clinton akkori elnök és Albert Gore alelnök is megbeszélést folytatott. Végül úgy döntöttek, hogy jobb nem izgatni ezzel az emberiséget, és inkább titkosítottak minden információt az Isten lakhelyével kapcsolatban. Azonban már túl késő volt…

 

Ugyanis a Hubble által készített fotók szinte azonnal nyilvánosságra kerültek, hogy szabadon kutathatóak legyenek. Mielőtt eltávolították volna a szerverről az „érdekes képeket”, több csillagászati laboratórium is átmásolta őket. 1995 elején az egyik német tudományos folyóirat közzétette a NASA felfedezését, a tudományos folyóiratok pedig átvették ezt, vagy az hamarosan a világ sok médiafelületén keresztül elterjedt. Dzsinn kiszabadult a palackból: az információ innentől már hiába volt titkosítva, mindenki által elérhetővé vált. De mit találtak valójában az űrben? Lapozz egyet, elmondjuk!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket