Karácsonyi interjú Dj Dominique-kal avagy: Nagy Budai Házibuli decemberben a Symbolban
Dj Dominique neve sokunknak ismerősen cseng, s az élet megadta neki a lehetőséget, hogy több műfajban és több területen is kipróbálhassa magát. Rádiózott, Tv-zett, műsorokat vezetett, és éveken keresztül sportolt, melynek köszönhetően edzőként is tevékenykedett.
Mára főállású Dj lett belőle, s a retro zene elhivatottja, melyet életérzésként ad mindazoknak, akik vele tartanak december 19-én, a Symbol Nagy Budai Házibuliján!
A 70-es években kezdted meg pályafutásod, s ma, 2015-ben is országszerte ismerik a nevedet. Hogyan értékeled az elmúlt időszakot?
A kezdéshez képest nagyon sok minden megváltozott. Akkoriban még szalagos magnóról játszottuk a zenéket…
A 90-es években váltak országosan ismertté a Fergeteg Partyk, és ezzel együtt váltam ténylegesen ismertté én magam is. Ez az időszak véleményem szerint a hit és a remény időszaka volt. Megtörtént a rendszerváltás, és akkoriban mindenki úgy érezte, hogy magyarország nyitottá vált, s ezáltal néhány év múlva utolérjük Ausztriát, majd egy kicsivel később Németországot is, s tíz év múlva már Amerika is itt lesz hazánkban. Természetesen ettől még ma is nagyon messze vagyunk…
Ennek ellenére azonban a 90-es évek teli voltak ezzel a fajta hittel, és ezt érezték az akkori fiatalok is. A mai sikereinknek az a titka szerintem, hogy az emberek újra meg akarják élni azokat az igazán jó 90-es éveket. Akkoriban rengeteg sláger volt. Én nem állítom, hogy ezek a slágerek megrengették a világ zenei iparát, és azt sem állítom, hogy kizárólag csak maradandó művek születtek. Azt azonban állítom, hogy olyan számok, mint pl. a „Szállj el kismadár”, a „Jött egy felhő”, vagy az „Álomhajó”, ezek olyan dalok voltak, amiket minden egyes ember, aki szembejön az utcán, ma is simán el tud dúdolni.
Manapság azonban egy-két kivételtől eltekintve nem születnek slágerek. Nincsen olyan slágergyártó zenekar, mint amilyenekből a 90-es években akár negyven is volt.
Ha eltekintünk a szakmádtól, akkor Neked személy szerint melyik zenei stílus a kedvenced?
Minden embernek az az igazi szíve zenéje, ami a tizenéves korszakának a zenéje volt. Mindenkinek a tinédzser és a huszonéves kora az, ami meghatározó. Én pont a 80-as, 90-es évek fordulóján éltem meg ezt az időszakot, úgyhogy nekem alapvetően ez a kedvencem.
Persze, én azért vagyok speciális helyzetben a többiekhez képest, mert én napi szinten követem a zenét. 1955-től 2015 végéig szinte minden zenét ismerek, ami számít. Magabiztosan mozgok a retron kívül a rock and roll-ban, a rockabilly-ben, a rock-ban, a heavy metál fogyaszthatóbb végében, és a tánczenékben (dance, house, progressive house) is. Éppen ezért ilyen téren nem tudnak zavarba hozni. Ez pedig ad egy erős magabiztosságot, és van mögöttem kellő gyakorlat ahhoz, hogy bátran mozoghassa a különféle stílusok között is.
Milyen tematika alapján válogatod össze a zenéket a fellépéseiden?
Én azt tanultam a rádiós iskolában (ösztöndíjjal tanultam Amerikában rádiózni), hogy úgy kell gondolkodni, hogy mi az, ami nem zavarja az embert, amiért nem fog elkapcsolni egy másik csatornára.
Egy buliban sem az a lényeg tehát, hogy miben tudsz nagyot adni, hanem az, hogy hogy tudsz úgy zenélni folyamatosan, hogy ne zavard el az embereket. Ez egy másfajta gondolkodást igényel, mint amikor arról beszélünk, hogy mi az, amit nagyon szeretnek az emberek. Én azon vagyok, hogy hogyan tartsam ott őket akkor is, ha éppen nem az ő zenéjük szól. Az élet többi területén is ez a taktikám egyébként. Dicsérem az embereket. Hiszen ha valakinek azt mondod, hogy „Ugyan már, Te ennél sokkal okosabb vagy…” akkor erre senki nem fogja azt mondani, hogy „Nem, én nem vagyok okosabb”. Így van ez a buliban is. Ha megköszönöm a toleranciát, amit tanúsítanak, mialatt mások kedvenc zenéi szólnak, akkor senki nem fogja azt mondani, hogy hagyd abba, mert én nem vagyok toleráns.
És, ami a legfontosabb, hogy a diszkózás szerintem nem a zenéről, hanem az életérzésről szól. Egy buliban érzéseket kell átadni, és hogy ez modern tánczenére történik, vagy rockra, vagy retrora, az majdnem mindegy is. Az a lényeg, hogy a közönség átlényegüljön, elvarázsolódjon. És ekkor éred el azt, hogy az emberek felteszik a kezüket, tapsolnak, énekelnek, felszabadulnak, és jól érzik magukat.
