Veszélyes a krumplit a hűtőben tárolni!

Az akrilamid egy „olyan vegyianyag, amelyet többek között papír, festékek és műanyagok előállításánál használnak”. Ez a nem természetes anyag megtalálható az élelmiszerek csomagolásában és egyéb fogyasztói termékekben is.

 

Több szakértő is felhívta rá a figyelmet, hogy az akrilamidnak gyakran köze van a rákos megbetegedésekhez, ezért fokozottan káros az egészségre.

 

„A rágcsálókon végzett tesztek során kiderült, hogy az akrilamid többféle rákos megbetegedés okozója is lehet” – írja a cancer.gov rákos betegségekkel foglalkozó hivatalos oldal.

 

 

Az akrilamid egyébként más élelmiszerekben is fellelhető, mint például a sültkrumpliban és egyebekben.

 

Az FSA továbbá hozzátette:

 

„A hivatal nem próbál senkit lebeszélni arról, hogy ezen ételeket továbbra is fogyasszák […] de javasoljuk, hogy amennyiben házilag szeretnénk sültkrumplit készíteni, próbáljuk csak addig sütni őket, amíg aranyszínűvé nem válnak. A kenyeret pedig érdemes a lehető legvilágosabb színig pirítani.”

 

Mindezek mellett javasolt továbbá gondosan követni az élelmiszerek előállítói által csomagoláson feltüntetett elkészítési útmutatókat is.”

 

A pánikra tehát nincs okunk, amíg ésszerűen bánunk azzal, amit megeszünk. Viszont érdemes minél előbb kivenni a hűtőből a krumplit, ha eddig ott tároltuk!

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket