Amilyen nagy rocker az apja, olyan dögös a lánya

Ha ezt a listát jó pár évvel ezelőtt állítottuk volna össze, kizárt lett volna, hogy Kelly felkerül rá, hiszen aki ismerte azelőtt, tudta, hogy nem éppen a legcsinosabb rockerlány. Az eltelt évek azonban nagyon jót tettek Ozzy lányának, akinek sikerült kikupálódnia, ezzel felkeltve a média érdeklődését. Az addig csak botrányairól híres Kellyt az újságok címlapjaikra tűzték váratlan átalakulása és elkötelezett életmódváltása miatt. A még mindig fiatal, 27 éves maga mögött hagyta szülei árnyékát és célba vette a kifutókat. Kivételesen nem modell karrierbe kezdett, hanem divattervező lett belőle. Úgy látszik, élete rendbejött, de a szülők sem tétlenkednek, ugyanis Ozzy csodával határos módon még mindig zenélget, nemrég egyesítette a Black Sabbathot, akikkel azóta is turnézik. Felesége, Sharon az America’s Got Talent zsűrijében kapott helyet, ahol még sokáig látható lesz, mivel ő a zsűri „jófej” tagja, aki mindig valami humoros beszólással oldja a feszültséget.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket