Márai Sándor hagyatéka a magyarságnak

Márai Sándor hagyatéka a magyarságnak

Szerző: szdavid - 2014.02.25.

Márai Sándor a múlt századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, ki élete végéig hű maradt magyar anyanyelvéhez emigrációja során. Művei túlélték a diktatúra éveit és tanulsággal szolgálnak az utókor számára. 

25 éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor a múlt századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, ki élete végéig hű maradt magyar anyanyelvéhez.

 

 „… elmenni innen, mihelyst lehet. Ha élek még, ha lesz erőm és módom elmenni innen. Magyarul írni, odakünn is, a magyarság neveléséért dolgozni. De elmenni innen. Nem titkolom: megsértettek.”

 

Márai a világ túlsó felén is élhetett, azonban örök hazája a magyar nyelv maradt, minden művét anyanyelvén írta meg.

Élettörténete

Márai 1900. április 11.-én született Kassán, felvidéki szászok leszármazottjaként egy polgári családban, Grosschmid Sándor Károly Henrik néven. Gimnáziumi éveit Kassán és Eperjesen töltötte, első írása a Pesti Hírlapban 16 éves korában jelent meg. Márai két évvel később már a Budapesti Napló szerkesztője volt. A tanácsköztársaság bukása után Németországba ment és Lipcsében, majd Berlinben végezte egyetemei tanulmányait és közben cikkeket írt a legrangosabb német és magyar lapokban. Németországból, Párizsba költözött és ez idő alatt meg is nősült, míg végül 1928-ban hazatért.

Első regénye 1924-ben jelent meg Bécsben, a mű címe A mészáros vol. A következő évtől egy újonnan induló napilap az újság munkatársa lett. 1934-ben jelent meg az európai polgárság sorsát nyomon követő művének első kötete az Egy polgár vallomásai, mellyel azon nyomban a magyar próza élvonalába került, míg a második kötete egy évvel később került kiadásra, de egy ellene indított per miatt ezt át kellett dolgoznia és csak tavaly novemberben jelenhetett meg eredetiben. 1940-ben egyik mesterének Krúdynak állít emléket A Szinbád hazamegy  című regényével. Két évvel később jelent meg egyik legnépszerűbb regénye A gyertyák csonkig égnek, melyből film is készült.

Márait 1942-ben az MTA levelező, majd 45-ben rendes tagjává választották. 1943-ban kezdte el írni a Naplóját, melyben élete végéig megosztotta mindennapjainak történéseit és gondolatait.

  A világháború után a fenyegető diktatúra elől,    családjával együtt külföldre emigrált. Először    Olaszországban, majd az Egyesült Államokban  telepedett le. Az 1956-os forradalom idején  Münchenbe ment és a magyar eseményeket a  Szabad Európa rádióban kommentálta, és Candidus  álnéven 1968-ig a rádió levelezője volt. 1967-ben  ismét Olaszországba költözött, majd 1980-ban  visszaköltözött az Államokba, San Diegóba. 1988-ban  felmerült benne a hazatérés gondolata, azonban  orvosai ajánlására, nem vállalkozott az utazásra.  Utolsó éveit visszavonultságban töltötte, és ezt az  időszakot beárnyékolta számára feleségének és  nevelt fiának elvesztése. Utolsó naplóbejegyzésében  1989. január 15-én ez állt „Várom a behívót, nem  sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Február  21-én öngyilkos lett San Diegóban, hamvait a  Csendes-óceánba szórták.

 

„Európa legjobb szellemeinek meggyőződése, hogy a bolsevizmus nem lehet az occidentális tömegek életformája”

 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket