A németek nagy lehetőséget látnak a menekültekben

A nagy számban érkező migránsok euró milliárdokkal terhelik meg a német államkasszát, a helyi hivatalok túlterheltek a menekültszállók pedig befogadóképességüket meghaladva üzemelnek. A német hatóságok csak idén 800 ezer menedék és bevándorlási kérelemmel számolnak. Az elmúlt évben ez a szám még csak 10 ezer volt, két évvel korábban pedig a fele.

 

Annak ellenére, hogy Németország 1960-as évek közepe óta a bevándorlók egyik kiemelt célpontja, mégsem modernizálta bevándorlásügyi törvényeit. Az utóbbbi honapok migráns rohama ösztönzte a német vezetést arra, hogy törvénymódosításokkal segítse elő a menekültek miharabbi integrációját és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. A kormány így igyekszik tehermentesíteni az ellátó rendszert.
Nem alapoznak az unióból érkezőkre.

 

„Ahogy a válság- vagy adósságspirálba jutott uniós országok gazdasága felszálló ágba kerül, várhatóan az EU-n belüli bevándorlók száma visszaesik” – prognosztizálja Lutz Schneider a migráció hatásait vizsgáló egyetemi professzor. Az uniós országokból érkező migránsok száma éves szinten 70 ezerre csökken 2050-ig. „Németországban egyre nagyobb szüksége lesz így a menekültekre” – teszi hozzá a kutatást készítő professzor.

 

Apja halála után menekült el

 

Said Hashimi fűtésszerelőnek tanul a Heizung-Obermeier-nél. A fűtéstechikai vállalkozás egy éves gyakornoki programot biztosít a 18 éves afgán fiúnak. Hashimi három évvel ezelőtt hagyta el Afganisztánt, amikor apja a háborúban meghalt. A tinédzser kereken öt hónapig utazott Törökországon, Görögországon és Olaszországon keresztül, míg megérkezett Németországba. Az árvaságra jutott fiú összesen hatezer kilométert tett meg. " Ha szeretné, akár még brigádvezető is lehet" - vetíti előre Said jövőjét Olaf Zimmermann, a müncheni kis cég vezetője.

Forrás

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket