Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van a halálos áldozatok napi száma
Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak napi száma - derült ki az spanyol egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatásából.
A járvány kezdete óta a legtöbben, 849-en az elmúlt 24 órában veszítették életüket a fertőzöttek közül. Eddig összesen 8189-en hunytak el. María José Sierra, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ epidemiológusa madridi online sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok 85 százaléka 70 év feletti, 60 százalékuk pedig 80 év feletti.
A vizsgálatokkal igazolt fertőzések napi növekedése 9200 felett van, eddig több mint 94 ezer embernél azonosították a SARS-CoV-2-vírus jelenlétét. Mintegy 2600 koronavírus-fertőzött került kórházba egy nap alatt, eddig összesen több mint 49 ezer embert láttak el egészségügyi intézményben a vírus okozta Covid-19 miatt. Az intenzív osztályokon ápolt páciensek száma 376-tal nőtt hétfőhöz képest, és összesen meghaladta az 5600-at. Csaknem 2500 fertőzöttet nyilvánítottak gyógyultnak egy nap alatt, összesen több mint 19 ezren győzték le a kórt.
Miguel Ángel Villarroya, a hadsereg vezérkari főnöke beszámolt arról, hogy mintegy hétezer katona közreműködik az ország 190 településén a járványügyi intézkedések végrehajtásában, például egészségügyi intézményeket fertőtlenítésében, az elhunytak elszállításában, és eddig 16 tábori kórházat állítottak fel az országban. A hadsereg Galicia nevű, kórházi ellátásra alkalmas hadihajóját az észak-afrikai exklávé, Melilla partjaihoz irányítják, hogy így növeljék a helyi egészségügyi kapacitást - tette hozzá. Melillában egyelőre az egyik legalacsonyabb a fertőzöttek aránya az országban, eddig 54 esetet regisztráltak, a fertőzésbe egy ember halt bele. A hatóságok közlése szerint továbbra is rendszeresek a lakhelyelhagyási korlátozások megszegése miatti intézkedések, az elmúlt egy napban 76 embert vettek őrizetbe és mintegy tízezer bírságot szabtak ki. A rendőrség és a csendőrség összesen több mint negyvenezer járőrrel ellenőrzi a szabályok betartását országszerte.
A kórházak jelzései alapján továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, noha a kormány tájékoztatása szerint például szájmaszkból eddig már több mint 10 milliót osztottak szét a tartományok között. A madridi autonóm közösségbe, ahol a legtöbb, mintegy 27 ezer fertőzött van, 2,8 millió érkezett ezekből. Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. A dél-európai országban hétfőtől leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar, de az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti egyebek mellett a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az egészségügyet és a médiát sem.