Ezek a titokzatos tárgyak minden tudóst összezavartak

Kőgömbök Costa Ricán

A tökéletes kört formáló kődarabokra még az 1930-as években talált rá egy csapat munkás, miközben éppen egy banánültetvényt takarítottak ki. A legenda szerint arannyal voltak teli, de miután néhányat felrobbantottak dinamittal kiderült, hogy valójában üresek. A mai napig nem tudjuk, hogy ki, miért és hogyan készítette őket.

 

A bagdadi akkumulátor

 

Szintén a 30-as években, Bagdad közelében találták ezt a különös szerkezetet. A 33 centis vázából egy vasrúd állt ki, belül pedig egy rézcilinder és egy kisebb vaspálca is rejtőzött. Egyes feltételezések szerint ez lehetett a világ egyik első „akkumulátora,” amit a mezopotámiaiak készíthettek. Hogy valójában mi lehetett a haszna, az még mindig nem tisztázott.

 

A Voynich-kézirat

 

A szakértők szerint a Voynich-kézirat a világ legtitokzatosabb könyve. Az egészet egy különös, ismeretlen nyelven írták, amit a mai napig nem sikerült lefordítani. Ezen kívül telis-tele van furcsa rajzokkal és szimbólumokkal is. A szerzője természetesen ismeretlen, a szövegben használt karakterek semmilyen más karaktercsaládra nem hasonlítanak.

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket