Ufó teóriák

Ufó teóriák

Szerző: blouis - 2019.09.29.

Kisgyerekként mindig az volt a módi nálunk, hogyha láttunk egy repülőgépet az égen, azt mondtuk, biztos ufó volt Húsz évvel később sem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán léteznek-e, veszélyeztetik az emberi fajt vagy sem. Eltérő vélemények vannak erről, szinte senki sem tud szó nélkül elmenni mellette. Most megvizsgálunk néhány esetet, megtudjuk mi az 51-es körzet, valóban jártak-e már ufók  Földön és a volt kanadai védelmi miniszter igazat mond, vagy csak agyára ment a Harmadik típusó találkozások ujranézése.

Földönkívüli feltevések

Az 51-es körzet

 


Biztosan mindannyian hallottatok a Nevadában található titkos katonai körzetről, ami az 51-es számot viseli. A bázist évekig tartották titokban, aztán az egyik ott dolgozó munkatárs kitalált mindent a tévének. Elmondása szerint  a földönkívüli repülőgépeken dolgozott, ezért kellett a körzetről hallgatnia. Azóta vált az 51-es körzet az ufós történetek szinonimájává. Becenévként viseli még a Dreamland jelzőt, azaz Álomföld, ha úgy tetszik.

 

Charles Hall

 


Charles Hall, amerikai katona a 60-as években került az Egyesült Államok hadseregébe, időjárási megfigyelőként. Innen került a Nevada állambeli Nellis légi bázisra. Hall olyan engedéllyel rendelkezett, amivel bárhova beléphet a létesítményen belül, feltéve, hogy egyedül volt. Így fedezte fel az Észak-Nevadában fenntartott bázist, amit a légierő biztosított „magas és fehér földönkívüliek egy csoportja számára” Hall elmondása szerint ezek a lényeg kinézetre hasonlítanak az emberi fajra, mindössze annyi a különbség, hogy nem öregednek és akár három méter magasra is meg tudnak nőni. Vizsgálatok szerint ez a földönkívüli faj akár 400-600 évig is élhet. Charles Hall több, a Földön élő fajról tett említést könyveiben, mint pl. a roswelli szürkék. Hall úgy gondolja, hogy a története azért különleges, mert tudomása szerint ő az egyetlen ember, akinek két és fél éven át engedélyezték az idegenekkel való kapcsolatot.

 

A kanadai védelmi miniszter bejelentése

 


A 2013-ban összehívott ufóügyi közmeghallgatáson Paul Hellyer, Kanada volt védelmi minisztere is részt vett és felszólalt arról, mi az álláspontja az ügyben. Hogy miért is volt ez annyira különleges? Hellyer azt állítja, hogy a Föld területén jelenleg négy idegen faj él, valamint a földönkívüli populációból legalább ketten az Amerikai Egyesült Államok kormányának dolgoznak, illetve a cikkben korábban említett, Charles Hallal való beszélgetéseire. A volt védelmi miniszter álláspontja szerint minden embernek joga van tudni, kik élnek itt, milyen szándékkal tartózkodnak a bolygón, ám ezt egy „árnyékhatalom” név szerint a Calab visszatartja. Hellyer úgy véli, hogy a Calab célja a teljes világ kézben tartása, tagjai között pedig megtalálható a legtöbb titkos csoport ( pl. A Bildenberg-csoport, A három nővér, stb) is.

 

A Kék Könyv Projekt

 

A Kék Könyv Projekt ( Project Blue Book) az amerikai hírszerzés (CIA) által írt jelentések tömegét foglalja magába. A Kék Könyv eleinte valós eredetű beszámolókról írt, sőt az egyik ezzel foglalkozó szakértő, Richard French egy interjúban bevallotta, hogy egyszer saját szemével látott a víz alatt földönkívülieket csészealjat szerelni. A Kék Könyv tudosít még a roswelli incidensről is. A jelentés szerint 1947-ben az Új-Mexikóban található Roswell környékén egy ismeretlen repülőtárgy zuhant le, melyben idegen létforma utazott. A roncsokat a hadsereg a légierő titkos bázisára szállította, majd megprbóálta félrevezetni a sajtót azzal, hogy csak egy ballon zuhant le. French szerint a hadsereg két idegen lényt is lelőtt az incidenskor, állítását a Kék Könyvre alapozza. A 60-as évek végétől azonban a könyvet valótlan, fikciós történetekkel látták el, így félrevezetve a polgárságot és a kormányt. 2013-ban egy volt CIA ügynök interjúban vallotta be, hogy a könyvbeli jelentések nagy része a fantázia szüleménye, valamint, hogy a légierő nem tájékoztatta az amerikai kormányt az ufókkal kapcsolatos kísérleteiről. Az akkori elnököt, Dwight D. Eisenhowert ez annyira felbosszantotta, hogy a légierő parancsnokának adta: ha nem számol be egy hétel belül a rejtett projektekről, a legközelebb lévő seregével lerohanja az egész körzetet és elpusztít mindent, legyen az titkos vagy sem. A volt CIA-ügynök beszámolt arról is,hogy az 51-es körzettől pár kilométerre található S-4 létesítménybe vitték, ahol idegen űrhajókat mutattak neki, többek között a Roswellnél lezuhant repülő maradványait. A Kék Könyvet hivatalosan a 70-es évek elején lezárták, bár születtek elméletek arról, hogy a CIA a mai napig vezeti az aktát. 
 

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket