Ezért válnak el a nők a férfiaktól!

Kihűlt az ágy

„Már a házasságunk előtt egy évvel éreznem kellett volna, hogy valami nincs rendben – egyszerűen nem akart lefeküdni velem. Nem értettem, hogy miért. A stressz és a munkahelye számlájára írtam. Viszont a két év házasságunk alatt összesen talán csak négy alkalommal tudtam rávenni erre. Valahányszor szóba hoztam a dolgot, mindig elterelte a témát vagy egyszerűen dühös lett rám. Beláttam hogy egyszerűen nem tart vonzónak, ezért véget vetettem a szenvedésnek.  Nem akartam olyan házasságban élni, ahol rosszul éreztem magam más miatt.”

 

Nem egyezett a személyiségünk

„A legnagyobb hibát vétettük el azzal, hogy nem éltünk együtt a házasságunk előtt. Igazán csak akkor ismerhetsz meg egy embert, ha hosszabb ideig egy fedél alatt vagy vele. Ilyenkor minden apróságot felfedeztek egymásban, a jókat és a rosszakat is. Úgy három hónappal az esküvőnk előtt költöztünk össze, és hamarosan a felszínre is kerültek ezek a dolgok. A szokásaink teljesen eltértek egymástól, ezért sokat veszekedtünk. Mindig kifogásokat kerestem, mert nem akartam hazamenni hozzá. Olyan volt, mintha egy szörnyű kollégiumi szobatársam lett volna. Kilenc hónap (ebből hat házasokként) múlva vége lett a kapcsolatunknak.”

 

Különbözött a hozzáállásunk

„Ejj, ráérünk arra még. – ismerős? Tőle is mindig csak valami ilyesmit lehetett hallani – majd megoldjuk valahogy. Azonban soha nem oldottuk meg. El akarta adni a dolgainkat, hogy egy éven keresztül járhassuk a világot. Nem volt állása. Én el akartam költözni, hogy közelebb lehessek a családomhoz és szerettem volna, hogy munkát találjon. Egyszerűen másképpen álltunk az élet dolgaihoz. Mielőtt összeházasodtunk is csak azt ígérgette, hogy az esküvő után minden másképp lesz. Nem így lett.”

 

Szótlanság

„Az én hibám az egész. Nem kezelem jól a konfliktusokat, ezért valahányszor veszekedtünk valamin, általában csak elhallgattam és nem szóltam hozzá. Túlságosan haragtartó voltam és nem voltam hajlandó elmondani neki hogy mit is érzek valójában. Végül kijelentette, hogy elege van a viselkedésemből és hogy soha nem mondok neki semmit. 18 hónap házasélet után kimondta, hogy válni akar. Őszintén szólva, nem hibáztattam.”

Ajánlatkérés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket