Sötét szem: kisebb a melanóma kockázata
A sötétebb színárnyalatú szem azt jelentheti, hogy kisebb a bőrrák kialakulásának a valószínűsége! A Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention nevű tudományos folyóiratban publikált kutatás során közel 500 fehér bőrű, 6–10 éves gyermek DNS-mintáit gyűjtötték össze, illetve figyelték 4 éven át a napsugárzás rájuk gyakorolt hatását. Az eredmény szerint jellemzőbb volt az anyajegyek kialakulása azokra a gyermekekre, akiknek a DNS-ében megtalálható volt a kék szemszínért felelős gén. (A gyermekkorban kialakult anyajegyek számából következtetni lehet a felnőttkori melanóma valószínűségére.) Egy másik vizsgálat azt mutatta ki, hogy a kék, illetve zöld szemű embereknél nagyobb a szemben kialakuló melanóma veszélye, valószínűleg a szemet a napsugaraktól védő pigmentek kisebb száma miatt. Végeredményben azonban a pigmentek színétől és mennyiségétől függetlenül fontos, hogy minél nagyobb hatásfokú UV-szűrő napszemüveggel óvja a szemét – figyelmeztet Quinn.
Világos szem: kisebb a vitiligo veszélye
A Coloradoi Egyetem Orvosi iskolájában végeztek egy kutatást 3000 vitiligós ember részvételével. A vitiligo egy olyan autoimmun betegség, amely során a beteg immunrendszere megtámadja az egészséges pigmentsejteket, ami miatt foltok alakulnak ki a bőrön. A vizsgálatoknak köszönhetően 13 gént sikerült azonosítani, amely összefüggésben áll a vitiligo kialakulásával – a kutatók továbbá azt állapították meg, hogy a vitiligós emberek között jelentősen alacsonyabb a kék, illetve a szürke szemszín előfordulása. Az Egyesült Államokban a nem hispán európai leszármazott résztvevők között 43 százaléknak volt sötét a szeme színe, 30 százaléknak zöld vagy mandulaszínű és 27 százaléknak kék vagy szürke. Eltérés mutatkozott azonban az amerikai nem hispániai európai leszármazottakkal szemben, akik között 52 százalék volt a kék és a szürke, és mindösszesen 27 százalék a barna és a sárgásbarna szemek aránya. További fontos tudnivaló a vitiligóról: a betegség együtt jár egyéb autoimmun betegségek megnövekedett kockázatával is. Ilyen például a lupus, az 1-es típusú diabétesz és a egyes pajzsmirigybetegségek.